HU.png EN.png blank.png instagram.png facebook.png G+.png YT.png login.png

150 ÉVES A MÁV – NEMZETKÖZI JÁRMŰPARÁDÉ

150 ÉVES A MÁV – NEMZETKÖZI JÁRMŰPARÁDÉ

SZEPTEMBER MÁSODIK HÉTVÉGÉJÉN

A VASÚTTÖRTÉNETI PARKBAN

MVP weboldal 1200x300_Nemzetközi járműparádé.jpg

Szeptember 8-án és 9-én többtonnás vasparipák mutatkoznak be és versenyeznek egymással a Vasúttörténeti Parkban. Ezen az ünnepi hétvégén igazi, felfűtött gőzmozdonyok, parádés mozdonybemutatók, mozdonyszépe-választás, késő esti kerti vasutazás, koncertek és szórakoztató interaktív programok várják a látogatókat.

vasuttorteneti_park2.jpg

A Vasúttörténeti Parkban szeptember elején a már megszokott Gőzmozdony Grand Prix megrendezése mellett idén a MÁV megalakulásának 150., míg a MÁV Nosztalgia megalapításának 25. évfordulóját is ünneplik. Ebből az alkalomból színes, változatos programokkal, ünnepélyes megnyitóval várják a szervezők a vasúti közlekedés és annak történelme iránt érdeklődőket.

A versengésre való indíttatás egyidős az emberiséggel, a gőzmozdonyok legelső versenyére már 1829-ben sor került. George Stephenson 1815-ben szabadalmaztatott járműve nagy karriert futott be, hiszen az 1829. október 6-i Rainhil-i mozdonyverseny alkalmával Rocket nevű mozdonya messze maga mögé utasította a rendezvény többi résztvevőjét. Ezzel Stephenson örök időkre beírta magát a történelembe. A vasúti közlekedés legendás feltalálójára emlékezve 18. alkalommal, szeptember 8-án, szombaton szervezi meg a Vasúttörténeti Park a Magyarországon egyedülálló Gőzmozdony Grand Prix-t. A mozdonyverseny mellett a Magyar Vasúttörténeti Park két alapítója, a MÁV Zrt. és a MÁV Nosztalgia Kft. is megalakulásának évfordulóját ünnepli, így további látványos programokkal is várjuk az érdeklődőket.”- nyilatkozta Horváth Lajos, a Magyar Vasúttörténeti Park Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Grand Prix alkalmával a mozdonyvezetők különböző versenyszámokban, így például az angol posta, a sörmenet, a tűzoltás – kisasszonyok kiszabadítása versenyszámokban mérik össze gyorsaságukat és ügyességüket.

Az „angolposta” versenyszám azt a korszakot idézi, amikor a levélküldemények eljuttatása a vasút legfontosabb feladatai közt szerepelt. A gyorsvonatok csak a nagyobb településeken álltak meg, így a kisebb helyeken a fel-és leadási feladatot úgy kellett megoldani, hogy a jármű mozgásban maradjon.

Az ügyességi próbák leglátványosabb attrakciója a „sörmenet”, amikor a gőzmozdonyt olyan finoman kell „vezetni”, hogy a csatlórúdjára helyezett sörös doboz le ne essen. Nem könnyű feladat olyan precízen szabályozni a gőzbeömlést, hogy a jármű a legkisebb rángás nélkül tudja megtenni a megszabott mintegy száz méteres távot.

Ezen a napon, a mozdonyok erőpróbája mellett a közönség szavazatai alapján megválasztják a nap „Mozdonyszépét” is, illetve ugrálóvár, kézműves foglalkozások, arcfestés, gőzmozdonyon utazás, külföldi járműérdekességek, hangulatos, kora őszesti kerti vasutazás várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Szeptember 8-án, szombaton 19 órától koncert szórakoztatja a nagyérdeműt, míg szeptember 9-én, vasárnap 11 órától az Apacuka együttes adja a talpalávalót. Ráadásként szombaton meghosszabbított, 22 óráig tartó nyitvatartással várják a szervezők a látogatókat.

A Járműparádéra a MÁV Nosztalgia Kft. az utazásokon és a bemutatandó járműveken túl, a gasztronómia terén is készül. Az "A" fordítókorongnál a "Császár"-nak emléket állító Albert Flórián étkezőkocsi várja a vendégeket klimatizált utastérrel és frissen, helyben készült ételekkel. A Vasúttörténeti Park 1. vágányán, a Kerti vasút állomása mellett pedig a Százéves vonat C50002-es büfékocsijában fogyaszthatnak és pihenhetnek meg az interaktív programokban megpilledt vendégek.

A rendezvény ideje alatt a park interaktív programjai közül egész nap kipróbálható a nagy sikerű kerti vasút, a fordító korong és a hajtányozás.

A MÁV Nosztalgia Kft. szeptember 8-án, szombaton NoHAB-vontatású Élményvonatot indít Szentendrére. A különleges utazás során a Nyugati pályaudvarról induló szerelvény Óbudáig a MÁV, onnantól a Szentendrei HÉV vonalán közlekedve éri el a Dunakanyar kapujaként is aposztrofált várost, ahol különböző fakultatív és egyéni programok várják a vendégeket.

Szeptember 9-én, vasárnap két különvonat közül is választhatnak az érdeklődők. A tapolcai kirándulás a vasútbarátoknak kedvez igazán, hiszen a szerelvényt egy magyar mozdony mellett egy külföldről érkező NoHAB dízelmozdony vontatja. A vonat Balatonfüred, Révfülöp, valamint Badacsonytomaj állomásokon is megáll, utóbbinál éppen a Szüreti felvonulás indulására érkezik meg a szerelvény. A Gőzfelhős csillagtúra névre keresztelt program keretében Budapesten kalandozhatnak egyet a résztvevők. A mindkét végén gőzmozdonnyal "felszerelt" szerelvény irányváltásokkal tűzdelve járja be a főváros vasútvonalat. A rövid, ámde annál izgalmasabb utazás induló- és célállomása a Vasúttörténeti Park.

Amennyiben egy felejthetetlen, igazi nosztalgiával fűszerezett eseményre kíváncsi, akkor látogasson ki szeptember 8-án és 9-én Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkjában, a Vasúttörténeti Parkba!

Részletes programtervezet:

Szombat, szeptember 8.
  • 10.00 Nyitás
  • 10.30 Ünnepélyes megnyitó a színpadkocsin
  • 11.00-13.30 Járműbemutató, gőzmozdonyverseny
  • 14.00-től indulnak az interaktív programok: hajtány, mozdonyoztatás (Gőzös)
  • 18.30 Gőzmozdonyverseny eredményhirdetése a színpadkocsin
  • 19.00 Odett koncertje az Orient-csarnokban
  • 21.00 Freddie koncertje az Orient-csarnokban
  • 22.00 Zárás
  • A kerti vasút este 22:00 óráig, a gyerekprogramok 18:00 óráig működnek.
 
 Vasárnap, szeptember 9.
  • 10.00 Nyitás
  • 11.00-13.30 Járműbemutató, járműfotózás
  • 11.00 Apacuka zenekar koncert
  • 14.00-től indulnak az interaktív programok: hajtány, mozdonyoztatás (Dízel)
  • 18.00 Zárás
  • A kerti vasút és a gyerekprogramok 18:00 óráig működnek.